Iskolánkról
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ezek a Reményik Sándor verssorok sajogtak Torda és környéke magyarságának 1959-től, amióta megszüntették az önálló magyar iskolát. Ezzel kezdődött el a magyar oktatás elsorvasztása. Gyermekeinknek lassan nagyon sok tantárgyat román nyelven, román anyanyelvű tanárok tanítottak. A zene, rajz, kézimunka, ének és a történelem román nyelvű oktatása megakadályozta a magyar kultúra, a történelem és hagyományaink megismertetését gyermekeinkkel.
Fájtak ezek a verssorok, de emlékeztettek is a magyar oktatás iránti kötelességünkre akkor is, amikor gyermekeinket román társaik megalázták, a magyar anyanyelvükért kinevették, meglökdösték vagy a színházban kifütyölték. Amikor az iskolaigazgatók semmit sem tettek, sőt szinte díjazták a magyar szekción az órák elmaradását, amikor gyermekeink egymás közt is inkább románul beszéltek, szinte szégyellték magyarságukat.
Ezek a folyamatos sérelmek és adott ponton az elkeseredés érlelte meg egy pár tenni akaró emberben az önálló magyar iskola létrehozásának igényét a három iskolában folytatott magyar oktatás helyett.
Ezt az igényt mindjárt az 1989-es események után megfogalmazták a tanügyi káderek, és kérték a tanfelügyelőségtől a magyar iskola létrehozását. Sajnos ezt a kérést válaszra sem méltatták, mi pedig tovább küzdöttünk azért, hogy legalább a magyar osztályok maradjanak meg a három iskolában.
1997-ben már láttuk, hogy az idő ellenünk dolgozik, és Kós Károllyal ráébredtünk, hogy ”építenünk kell”, hogy „a mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. És a bátrak, a harcolni akarók, a kötelességtudók, a látni akarók, az előre nézők megalapították a Petőfi Társaságot, célul tűzve ki egy magyar iskola létrehozását.
Az egyesület keretén belül megalakult az iskolabizottság, és tervszerűen készültünk az iskola megalapítására. Aláírásokat gyűjtöttünk, megszólítottunk mindenkit, és rövid időn belül 900 tordai magyar kérte a magyar tannyelvű iskolát. Összeírtuk a diákokat, az utánpótlást, és bebizonyítottuk, hogy minden oktató munkahelye biztosított. Állandó kapcsolatot tartottunk a Kolozs megyei és országos RMDSZ vezetőségével, és kértük a segítségüket.
Mikor összeállítottuk az iratcsomót, kérelmet intéztünk a tordai önkormányzathoz, jóváhagyását remélve. Megkértük Ádámosy Klára RMDSZ elnököt, lobbizzon az önkormányzati képviselőtársai körében, hogy támogassák legalább kérésünk felvételét a napirendi pontokra, mivel a polgármester elutasította ezt. Mikor számítások szerint sikerült a többséget meggyőzni, Nagy Albert ótordai református lelkész, György Ferenc Elemér katolikus plébános, Kiss László unitárius lelkész, Vincze Csongor újtordai református lelkész és jómagam mint az iskolabizottság képviselői elmentünk a helyi tanács soron levő gyűlésére, kértük a magyar nyelvű iskola megalapításának napirendre tűzését, megtárgyalását és jóváhagyását.
Sajnos az ígéretek ellenére senki nem támogatta kérésünket, így tiltakozásként elhagytuk a gyűléstermet. A nagyromániás képviselőnek nem volt elég a teremben elmondott tiltakozás, gyűlölködő beszédével megtámadta Kiss László unitárius lelkészt, akinek szíve nem bírta, és rövid időn belül meghalt.
Mindannyian Kós Károllyal vallottuk, hogy „valóságokat akartam láttatni; igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót. Amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek.”
Ezzel a hittel folytattuk a harcot, kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz, a kolozsvári tanfelügyelőséghez, Románia Népügyvédjéhez, Olli Rehn Uniós bővítési biztoshoz valamint a Romániai Diszkriminációs Bizottsághoz, és elkezdtük megszervezni a néma tüntetést Szabó László unitárius lelkész hathatós segítségével.
Torda és a környék magyarsága a kolozsvári ifjúság segítségével közel ezren vonult fel néma tüntetéssel a főtéren át a polgármesteri hivatal elé, ahol Nagy Albert mondott beszédet, én pedig a Gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretek szerint kértem az iskola megalapításának engedélyezését. Kérésünket írásban is átadtuk a polgármesternek.
Tíz év kitartó munka és harc után a kolozsvári tanfelügyelőség engedélyezte az iskola megalapítását. Az RMDSZ segítségével pedig 2007. december 14.-én a Tanügyminiszter 2807 sz. határozatával megalakult a Jósika Miklós Elméleti Líceum.
A Jósika Miklós Elméleti Líceum megalapítása előtt azért könnyeztem, mert láttam, hogy gyermekeink már nem tudnak jól magyarul, szinte szégyellik magyarságukat. A Jósika Miklós Elméleti Líceum 2008-as évi megalapítása óta azért könnyezek minden évzárón és tanévnyitón, mert látom Isten áldását az iskolán, a diákokon, akik jól érzik magukat az iskolában, szabadon megélhetik magyarságukat.
Soli Deo Gloria. Istené a dicsőség.
Szedilek Lenke