Beiratkozas

Nyárády Erazmus Gyula Tehetséggondozó mentorprogram

Keresés

Beiratkozás

Beiratkozas

Naptár

2024. április
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Támogatók

SponsorSponsorSponsorSponsor

  • -

Nyárády Erazmus Gyula Tehetséggondozó mentorprogram

Iskolánk szorosan együttműködik a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia karával. A Nyárády Erazmus Gyula Tehetséggondozó mentorprogram célja a középiskolai és az egyetemi oktatás közötti kapcsolatok felsőbb szintre emelése a tudományos együttműködés révén.

Iskolánk diákjai a 2017-2018-as tanévben iratkoztak be első alkalommal ebbe a programba, amely egy összerázó szenétei táborral indult,  majd a kolozsvári látogatások alkalmával a diákok előadásokat hallgattak különböző témakörökből, mint például humánökológia, gombatan, rovarbiológia, egészségtan és talajtan, valamint  betekintést nyertek a Biológia és Geológia Kar kutatócsoportjainak működésébe. Az áprilisban megtartott  Biológus Napok elnevezésű szakmai konferencián a programban résztvevők bemutatták az erre az alkalomra elkészített tudományos posztereiket, ahol iskolánkat három tízedikes diák képviselte

Baciu Noémi a tordai öreg fák felmérésével foglalkozott.  Jelenleg 35 öreg fát azonosított a helyi cserkészcsapat segítségével. A kutatást szeretné folytatni, munkásságának fő célja a legöregebb fák helyi szintű védettségének az elérése lenne.  Egyetemi mentora dr. Hartel Tibor docens volt.

Gergely Kinga és csapattársa, Zalányi Eszter Boróka az illóolajokkal harcoltak a csodabacilus ellen. Tanulmányuk során megfigyelték bizonyos illóolajok és illóolaj kombinációk antibakteriális hatását a Serratia marcescens (csodabacilus) kifejlődésére és quorumsensing (QS) mechanizmusára.  Egyetemi mentoruk dr. Papp Judit adjunktus volt.

Lukács Andrea és csapattársa Kelemen Atilla Botond a szagok varázsát vizsgálták a hangyák életében. Kutatásuk célja az volt, hogy meghatározzák, hogy vajon mennyire fontosak a szagok Myrmica scabrinodis hangyafaj esetében a kolóniatárs vagy a táplálék felismerésében.  Egyetemi mentorok Szennyes Márta, Farkas Boglárka és dr. Markó Bálint docens volt.

2018-2019-es tanévben szintén három diákunknak volt lehetősége a programban részt venni.

Dézsi Júlia (X. osztály) és Pálfi Szidónia (XI. osztály) a Myrmica scabrinodis hangyafajnál vizsgálta az immunválaszt változékonyságát egyedi és koloniális szinten. A diákok egyetemi mentoraik: Markó Bálint, Orban-Bakk Kincső és Balaji Arabella volt.

Székely Tímea (X. osztály) a közönséges rózsagubacsok mérete és a rózsa-gazdák közti kapcsolatát vizsgálta a Torda környéki cserjés területeken. Egyetemi mentora László Zoltán volt.